Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér

Az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér egy olyan központ, amely helységeivel és eszközeivel próbál meg teret biztosítani a legkülönfélébb szakágazatok, számára, hogy közszolgáltatásait elérhetővé tegye, és egyben közösségi tér is, melynek feladata hogy befogadja a közösségi indíttatású, illetve közösségi célú kezdeményezéseket, folyamatokat.

Az IKSZT feladata, hogy a települések életminőségét javító közösségi, kulturális, információs, és közművelődési szolgáltatásokat nyújtson.

Egyik fő profilja, hogy kiszolgálja a fiatalokat, teret adjon a 20-30-as korosztály igényeinek, elsősorban közösségi programok generálásával.

Nagy hangsúlyt fektetünk a kulturális élet fellendítése, egy olyan helyet szeretnénk teremteni, ahol mindenkinek lehetősége van a szabadidő hasznos eltöltésére.

Az IKSZT a következő szolgáltatásokat biztosítja:

  • Internet hozzáférés
  • Ifjúsági programok szervezése, kézműves foglalkozások, ifjúsági információs pont működtetése,
  • Gyermek különös tekintettel a 0-5 éves korosztály számára foglalkozások, fejlesztő programok
  • Kulturális, ismeretterjesztő, hagyományőrző programok
  • Vállalkozók számára a működéssel kapcsolatos tájékoztató előadások
  • Egészségfejlesztő programok szervezése,
  • Közösség fejlesztő programok (szabadidős illetve szórakoztató jelleggel)

NYITVATARTÁSI IDŐ:

HÉTFŐ: 13-19
KEDD: 13-19
SZERDA: 13-19
CSÜTÖRTÖK: 13-19
PÉNTEK: 13-19
SZOMBAT: 13-19
VASÁRNAP: ZÁRVA

ÁLLANDÓ PROGRAMJAINK

ETKA JOGA : Hétfő 18:00

 KARATE:  Szerda - Péntek 17:00

GYEREKJÓGA:  Hétfő - Csütörtök: 16:30

KÉZMŰVES: Szombat 15:00

E-Magyarország pont látogatható a nyitvatartási időben. 

Szolgáltatásaink: Másolás, Nyomtatás, Scannelés, Tanácsadás

 

Free business joomla templates